Újabb elmélet bin Laden haláláról

London/Washington. Oszama bin Laden minden valószínűség szerint halott, az afganisztáni barlangok elleni intenzív támadások során megölték – állítja a szaúd-arábiai származású milliomos egyik volt barátja.

London/Washington. Oszama bin Laden minden valószínűség szerint halott, az afganisztáni barlangok elleni intenzív támadások során megölték – állítja a szaúd-arábiai származású milliomos egyik volt barátja. Esszam Darez egyiptomi újságíró a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a bin Ladenről sugárzott utolsó videófelvétel már egyfajta búcsúüzenetként hatott. Darez a ‘80-as évek végén fotóriporterként követte az afgán mudzsahedek harcát a szovjet csapatok ellen, és ebben az időben ismerte meg közelről Oszama bin Ladent. Szerinte Laden az említett felvételen „egy beteg ember benyomását keltette, aki közelgő halála előtt még mindenképpen üzenni kíván”.

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter washingtoni sajtóértekezletén bemutatták öt olyan férfi fényképét – közülük hármat rövid videófelvételen is megjelenítettek –, aki az amerikai hatóságok szerint öngyilkos terrorista merénylet elkövetésére, úgymond mártíromságra készült. Az öt férfi egy olyan videófelvételen szerepel, amelyet Afganisztánban, a romok közt találtak. A sajtóértekezleten mind az ötnek a fényképét bemutatták. A képek a videófelvétel egy-egy kimerevített kockájáról származnak. Magát a videófelvételt teljes egészében nem mutatták meg. Ashcroft szerint az öt férfi mártíromsági üzenetet hagy hátra a felvételen, de azt nem lehet megállapítani, hogy az akciót mikor akarnák végrehajtani, valamint azt sem, hogy konkrétan milyen célpont ellen irányulna a tervezett terrorcselekmény. Az amerikai hatóságok négynek a személyazonosságát ismerni vélik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?