Újabb darabok törtek le a Colosseumból

Róma |

<p>Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra  tervezett restaurálása körüli viták kísérik.</p>

Az olasz sajtó "krónikus betegnek" nevezte a Colosseumot, amelyről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról.

Rossella Rea, a Colosseum igazgatója a galambok okozta károkról beszélt. A Legambiente környezetvédelmi egyesület az ókori épület mellett óránként elhaladó háromezer-négyszáz járművet tette felelőssé.      

Gianni Alemanno, római főpolgármester azonban nem zárta ki a szándékos károkozást sem, gyanúsnak nevezte, hogy az omlássorozat éppen a helyreállítás közeledtével következett be.     A márciusban kezdődő, 25 millió eurós restaurálásból tíz milliót a római kulturális tárca biztosít, a többit a Diego Della Valle vállalkozó vezette befektetői csoport finanszírozza.         

A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonban megkérdőjelezte a Della Valléval kötött szerződés szabályosságát. Az ügyben az ügyészség vizsgálatot indított. Della Valle ezért előbb  visszalépett, majd ismét megerősítette, hogy vállalja a restaurálást.    
"A világ egyik leghíresebb műemléke forog veszélyben. Őrültség megakadályozni a helyreállítását. Az államnak nincsen pénze a Colosseumra, nem szabad a Della Valle képviselte lehetőséget elszalasztani" - nyilatkozta Alemanno.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?