Új vírus - vasárnap dől el, megnyílik-e a csepeli iskola

Budapest |

<p>A csepeli iskola vezetése várhatóan vasárnap délelőtt dönt arról, megnyitja-e az intézményt, ahol több 14-22 év közötti diák és hét pedagógus is megbetegedett, négyüknél az új influenzavírust mutatták ki.</p>

Sepsi Zsigmond, az oktatási központ vezetője az MTI-nek elmondta, az iskola osztályfőnökei a hétvégén felveszik a kapcsolatot a diákokkal, hogy tájékozódjanak egészségi állapotukról, majd ez alapján döntenek az ÁNTSZ-szel egyeztetve arról, megnyissa-e kapuit hétfőn a csepeli intézmény.
    Közölte, a pénteki adatok alapján mintegy 110 megbetegedettről tud, köztük öt tanárról, ám azóta két újabb pedagógus jelezte, hogy lázas.
    Elmondta, pánik nem tört ki, de szerencsére a szülők komolyan veszik a fertőzést és együttműködnek, a diákokat orvoshoz viszik.
    Sepsi Zsigmond tájékoztatása szerint az Adu Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium nem önkormányzati, hanem alapítványi intézmény, ahová 14-22 éves korú diákok járnak.
    Az oktatási központnak három csepeli telephelye van, ám megbetegedéseket eddig csak a központi épületből jeleztek. Ennek azért van jelentősége, mert a kedd reggeli tanévnyitón nem csak a Táncsics Mihály utca 78 alatti iskola 500 tanulója, hanem mind a 980 diák együtt volt, így akár ők is megfertőződhettek.
    Az integrált oktatási intézmény két másik épülete az ugyancsak XXI. kerületi Koltói Anna utca 12, és a Szabadság utca 23 szám alatt van.
    Sepsi Zsigmond elmondta, a Koltói Anna utcai épületbe döntően a szakmunkásképzős diákok járnak, a Szabadság utcaiban tanműhely, tankonyha, tanétterem működik. A fertőzésben érintett központi, Táncsics utcai épületben a szakközépiskolai és a gimnáziumi osztályok, a tantestület, az iskolai vezetés és az alapítványi központi apparátusa kapott helyet.
    Falus Ferenc országos tiszti főorvos délután azt közölte, hogy az eddigi információi szerint egy gyermeket sem kell kórházban ápolni azok közül, akik a héten lázasodtak be a csepeli iskolában és igazoltan az új influenzavírussal fertőződtek.
    A nyolc beküldött minta közül négynél igazolták a A/H1N1 vírus jelenlétét. A megbetegedések a gyerekeknél és tanáraiknál enyhe, közepes lefolyású.
    A tiszti főorvos közölte, megkezdődött annak kiderítése, hogy kitől, kiktől indulhatott a járvány. Azt feltételezik, hogy valaki már az évnyitóra betegen érkezett, vagy egy-két nappal előtte már találkozhattak a gyerekek, így nem egy beteg volt az, aki szeptember 1-jén megfertőzött 110 embert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?