Új kezdet vagy összeomlás előtt áll a német kormánykoalíció?

A tavaly novemberben hivatalba lépett kormány támogatottsága rohamosan csökken, a lakosság többsége visszasírja Merkel első kormányát, a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciót. Pedig a tavaly szeptemberi választásokat a keresztény pártok és a liberálisok még "utcahosszal" nyerték, és a politológusok azt jövendölték, hogy stabil és hosszú távú kormányzás következik.

A tavaly őszi választásokat megelőző kampány során sem a konzervatívok, sem a liberálisok nem csináltak titkot abból, hogy közös kormányzásra törekszenek. Maga a kancellár pedig lépten-nyomon azt hangoztatta, hogy Németország számára ez jelentené a legjobb alternatívát, megfogalmazása szerint az "álomkoalíciót". Az ellenzék azonban kilenc hónap után azon a véleményen van, hogy Németország élén a "rémálom" koalíciója áll, és lesújtó véleményét több tekintetben és pártállástól függetlenül a mértékadó sajtó is osztja.

Tény, hogy Merkel kancellár kormánya az elmúlt hónapokban sorozatos politikai és gazdasági vereségeket szenvedett. A kilenc hónappal ezelőtti, hatalmas népszerűséget azonban mindenekelőtt a belső koalíciós viták emésztették fel, amelyekben a kisebbik koalíciós partner szabad demokraták jártak az élen. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a liberálisok támogatottsága a tavalyi választásokat a párt történetében rekordot jelentő, lényegében a konzervatívokkal való közös győzelmet biztosító 15 százalékról mára 4 százalékra csökkent.

A már idézett szakértők szerint önmagukban nem is a viták jelentették volna a legnagyobb problémát, hisz elcsépelt, de igaz a mondás, hogy azok még a legjobb házasságban is előfordulnak. Ennél azonban jóval nagyobb gondot okozott az, hogy ezek a viták a legnagyobb nyilvánosság előtt és sokak szerint az amúgy irigylésre méltó német politikai kultúrához is méltatlan hangnemben zajlottak, és különösen a két kisebbik párt, a bajor CSU, illetve a liberális FDP vezető politikusai járatták le egymást és önmagukat a választók előtt. Külön gondot okozott az, hogy ezek a viták - a koalíciós megállapodásban foglaltakat felrúgva - szinte minden területre kiterjedtek, így mindenekelőtt az adópolitikára, az egészségügy reformjára, valamint az atomerőművek működési idejének tervezett meghosszabbítására. Angela Merkel kancellár pedig képtelen volt arra, hogy mindennek hatalmi szóval vessen véget.

A belső vitákat tetézték a természetesen Németországba is "begyűröző" nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi gondok, a görög válság, illetve az euró válsága, valamint a rekordméretű államadósság, ami a német kormányt az ország háború utáni történetében az eddigi legdrasztikusabbnak számító, mintegy 85 milliárd eurót kitevő takarékossági csomag elfogadására kényszerítette. Miközben Merkelt Görögország megsegítésében a legtöbb európai szövetséges, illetve az ellenzék is késlekedéssel vádolta, a takarékossági program további belpolitikai feszültségekhez vezetett. A kormány által elhatározott csomag szociális kiegyensúlyozatlansága még a konzervatívok táborát is megosztotta, és jó néhány vezető kereszténydemokrata politikus is elsősorban a tartós munkanélkülieket leginkább sújtó elvonások mérséklését, valamint a legmagasabb jövedelműek fokozottabb megadóztatását sürgette.

Az elmúlt hónapok fejleményei nyomán szinte magától értetődő volt, hogy a kormánykoalíció közvetve hatalmas vereséget szenvedett Észak-Rajna-Vesztfáliában. A Németország legnépesebb tartományában kormányzó konzervatív-liberális koalíciót ugyanis a májusban tartott helyi választások eredményeként az addig ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek kiszorították a hatalomból. Mindezt az elemzők joggal értékelték úgy, hogy a szavazók nemcsak a helyi koalíció, hanem a szövetségi kormány tevékenységéről mondtak több mint lesújtó véleményt. Ráadásul az észak-rajna-vesztfáliai választások kimenetelének "drámai" következménye, hogy Angela Merkel koalíciója elveszítette eddigi többségét a német parlament felsőházában, a Bundesratban. Ez pedig azzal jár, hogy a jövőben rendkívül nehéz lesz számára a legfontosabbnak tartott törvénytervezetek elfogadtatása, azaz több kormánykoalíciós célkitűzés minden valószínűség szerint eleve kudarcra van ítélve. Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek már jelezték is, hogy aligha adják áldásukat a takarékossági csomag jelenlegi formájában történő elfogadásához, mint ahogy ahhoz sem, hogy a koalíció - az atomenergiáról való, korábban elhatározott lemondás helyett - meghosszabbítsa az atomerőművek működési idejét.

A kudarcok sora nem lenne teljes, ha nem esne szó arról az erkölcsi vereségről, amelyet a június végén tartott rendkívüli elnökválasztás kapcsán személyesen a konzervatív pártelnök-kancellár, illetve maga a kormánykoalíció szenvedett el. Többfordulós, drámai szavazás után végül befutott ugyan Christian Wulff, a kormánykoalíció jelöltje, több koalíciós képviselő viszont a kancellár tekintélyét nyíltan megkérdőjelezve, az általa sürgetett szavazati pártfegyelmet megszegve az ellenzék jelöltjére adta le voksát. Mégpedig olyan számban, amelyhez hasonlóra még nem volt példa az elnökválasztások történetében.

Mindennek nyomán általános a vélekedés, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció vagy új kezdet előtt áll, vagy tovább halad az összeomlás felé vezető úton. Németország első női kancellárja - aki immár ötödik éve kormányozza az országot - még soha nem volt ilyen nehéz helyzetben. Az őt támogatók szerint a túlélés érdekében mindenekelőtt határozott vezetésre, koalíciós fegyelemre és több tekintetben új irányokra van szükség.