Új alkotmányt sürgetett a lengyel elnök

Varsó |

<p>Új alkotmányt sürgetett Lenygelország számára Andrzej Duda államfő a parlament két házának összevont ülésén kedden mondott ünnepi beszédében, megnyitva a lengyel függetlenség visszaszerzésének jövő évi 100. évfordulójához kapcsolódó emlékévet.</p>

Elérkezett az ideje egy olyan politikai rendszernek, amely "korunk kihívásaihoz igazodik" - hangoztatta Duda, aki szerint a lengyelek népszavazáson dönthetnek majd az új alaptörvényről.

A lengyel államfő még májusban bejelentette, hogy a jövő évben referendumot tartana egy új alkotmányról, amelynek konkrét tartalmi elemeiről eddig nem bocsátkozott részletekbe.

A jelenleg párton kívüli Duda volt pártja, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) már többször is síkra szállt egy új alkotmány kidolgozása mellett. A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski utoljára egy április eleji konferencián úgy értékelte: az 1997-es alaptörvény "bátran posztkommunistának nevezhető", és számos olyan előírást tartalmaz, amely lehetetlenné teszi a rendszerváltás előtti viszonyokat "tartósító" tényezők kiküszöbölését.

Duda beszédében óva intett a kereszténységtől való elfordulástól. Mint mondta, a nép szelleme "könnyen mérgezhető hamis ideológiákkal". "A kommunizmus, a nácizmus, a kozmpolitizmus vagy a keresztény értékek nihilista tagadása lerombolják törékeny kulturális közösségünket" - fogalmazott a lengyel államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?