Ügyvéd: egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Roháčot

Budapest |

<p>Egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Roháčot – mondta a szlovák férfi magyarországi ügyvédje kedden az MTI-nek; Fülöp Tamás ezzel azokra a sajtótalálgatásokra reagált, amelyek azután kaptak szárnyra, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem közölt részleteket a férfi őrizetbe vételének alapjául szolgáló bűncselekményről.</p>

Az ügyvéd az MTI-nek megerősítette azt az információt, hogy védence előzetes letartóztatásáról szerdán döntenek, de további részleteket ő sem közölt. Mint mondta, bár nem tudja pontosan, mi az a nyomós ok, amely miatt a magyar hatóságok nem közölnek részleteket az ügyről, ő ezt tiszteletben tartja, s egyelőre ő sem mond el újabb  részleteket, mint ami eddig nyilvánosságot kapott.
Április elején Dušan Danovy, Jozef Roháč szlovák ügyvédje Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy a védence elleni elfogatóparancsot a magyar hatóságok valóban Fenyő János egykori médiamágnás 1998. februári budapesti meggyilkolása kapcsán adták ki.
Az ORFK szóvivői irodájának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap kísérte haza "Jozef R. szlovák állampolgárt", aki ellen a Fővárosi Bíróság február 10-én nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.
A férfit a szlovák hatóságok február 18-án fogták el, majd Magyarország kérelmének elbírálása után a szlovák legfelsőbb bíróság elrendelte kiadatását.
A rendőrség – bár ezt sem erősítették meg hivatalosan - azért gyanúsítja Roháčot a Fenyő-gyilkossággal, mert DNS-e megegyezik azzal, amelyet a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren találtak.
A sajtóban azért indultak találgatások arról, hogy milyen bűncselekmény miatt adták ki Magyarországnak Jozef Roháčot, mert korábban felmerült a neve több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?