Külföld

Tüntetők csaptak össze a biztonsági erőkkel Bejrútban

A bejrúti robbanás miatt felindult tüntetők csaptak össze biztonsági erőkkel csütörtökön a libanoni fővárosban - közölte az NNA helyi hírügynökség.
MTI

2020. augusztus 7. 10:13

libanon tüntetés
- TASR-felvétel

A robbanás által romokban heverő egyik utcán a parlament épületének közelében a rendvédelmi szervek könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket és üzleteket rongáltak meg.

Az oszlatás során többen megsérültek.

Az utcákra vonult emberek a bejrúti kikötői negyedet romba döntő keddi robbanásban a kormány alkalmatlanságának bizonyítékát látják. Ez a vélemény - hírügynökségek szerint - széles körben elterjedt a libanoni lakosság körében. Már a robbanást megelőzően is számos megmozdulás volt a libanoni vezetés ellen, amelyet sokan a helyi lakosok közül korruptnak tartanak.

Libanon évtizedek óta nem látott gazdasági válsággal küszködik, amelyet a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban kiélezett.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A történtek okait még nem sikerült tisztázni. A katonai ügyészség szerint tizenhat embert vettek őrizetbe a robbanással kapcsolatban.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Komárom

Gyűjtsünk szemetet, de okosan

Matovič

„Díjazták” Matovič szexista kijelentését

Vályi Horváth Erika

Könyveket fordít, irodalommal gyógyít

koronavírus-vakcina

Vakcináció: 3050 jelentést kapott eddig a ŠÚKL lehetséges mellékhatásokról

Dunaszerdahely

Részleges iskolanyitás sok rögtönzéssel

koronavírus-vakcina

Már a 45 év felettiek is regisztrálhatnak az oltásra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.