Tüntetés az atomerőművek ellen Japánban

Tokió |

<p>Az összes atomerőmű lebontásáért tüntettek több ezren vasárnap Fukuoka japán városban.</p>

A helyi tömegtájékoztatási eszközök jelentése szerint a Japán délnyugati részén lévő nagyváros egyik parkjában összegyűlt mintegy 15 ezer fős tömeg követelte, hogy a szigetországban szüntessék be a nukleáris energia termelését. Transzparenseiken egyebek között azt hirdették, hogy nem engedik meg a fukusimai rémálom megismétlődését, utalva ezzel a márciusban pusztító földrengés és cunami okozta atomerőmű-katasztrófára, amelyek hatásai még mostanra sem múltak el.
Aojagi Jukinobu, az esemény egyik szervezője kijelentette, azon fognak munkálkodni, hogy földjeik ne legyenek radioaktív anyagoktól szennyezettek.
A megmozdulásra Dél-Koreából is érkeztek aktivisták, és közülük az egyik azt fejtette ki, az ő országát is érheti nukleáris baleset, ezért nem tűrhetik el, hogy ott atomerőművek épüljenek. A nagygyűlés egyik résztvevője a márciusi nukleáris katasztrófa helyszínéről, a fukusimai kormányzóságból jött el Fukuokába, és ő a nukleáris erőművektől mentes világról alkotott reményének adott hangot.   
A tömeg ezután békésen a városközpontba vonult, incidens nem történt, a rendfenntartó erők közbeavatkozására nem volt szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?