Tudja, mit gugliztak a szavazás után a britek?

London |

<p>A Google-keresések alapján úgy tűnik, az angolok nem tudják, miért szavaztak a kilépésre az Európai Unióból - derült ki a Google keresési trendeket figyelő csoportjának pénteki Twitter-üzenetéből.</p>

A Google's Trends bejegyzése alapján helyi idő szerint éjfél körül, vagyis két órával a népszavazási urnazárás után 250 százalékkal növekedett a "mi történik, ha kilépünk az Európai Unióból?" kérdésre választ keresők száma - írta a The Verge, amely szerint a Google keresési adatai azt mutatják, hogy a tények hiánya nyilvánvalóan nem befolyásolta a szavazókat a döntésben.    Az eredmények szerint a választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százalék a bennmaradásra. A népszavazáson mintegy 33 és fél millióan vettek részt. A kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.    A végeredmény hivatalos ismertetése után bejelentette távozási szándékát David Cameron brit miniszterelnök, aki a bennmaradásért kampányolt.     A kilépéssel kapcsolatban Philip Hammond külügyminiszter kijelentette: a brit kormány első feladata most a helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges legjobb feltételeket érje el Nagy-Britannia számára. Hammond szerint elsősorban azt kell elérni, hogy az EU-val fennálló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatrendszer minél több eleme érvényben maradjon, beleértve a londoni City szerepének megőrzését az európai pénzügyi szolgáltatási piacon.     A népszavazás eredménye egyelőre azonban csak nyugtalanságot okozott, a font a péntek reggeli londoni kereskedésben csaknem 10 százalékos zuhanással 1,35 dollár alá, 31 éve nem mért mélypontra gyengült, és jóval nagyobb mértékben esett, mint az 1992-es fekete szerda után, amikor a rendkívüli befektetői nyomás miatt kikerült az akkori európai átváltási mechanizmusból. Az értéktőzsdék világszerte jelentős mínuszba kerültek.    A kilépésről szóló hírek hatására a skót miniszterelnök, Nicola Sturgeon egyenes utalás tett arra, hogy a tavalyi után Skócia újabb függetlenségi népszavazást tarthat. Skóciában ugyanis a 32 választókörzet mindegyikében a bennmaradás hívei kerültek többségbe.    A Sinn Féin, az Észak-Írországot kormányzó koalíció második legnagyobb pártja, a britellenes katolikus mozgalom vezető politikai ereje szintén népszavazást helyezett kilátásba "az ír sziget egyesítéséről", miután Észak-Írországban 56 százalékos többségbe kerültek az EU-tagság hívei. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?