Trump szerint kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelemre van szükség

Donald Trump
was |

"Kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelemre van szükségünk, az egyirányú kereskedelem korszakának immár vége" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök hétfőn.

Az elnök Alex Azar, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma új vezetőjének beiktatási ünnepsége után megerősítette az amerikai sajtóban megjelent korábbi értesüléseket is, hogy az évértékelő beszédben szót ejt majd kormányzata kereskedelempolitikai erőfeszítéseiről is.  Mint mondta: az amerikai export előtti kereskedelmi akadályok csökkentésére van szükség világszerte.  

Azart tavaly novemberben jelölte a tárca élére Trump, miután Tom Price, korábbi tárcavezető lemondásra kényszerült, mert magáncélra vett igénybe katonai repülőgépet.  

Az amerikai kereskedelempolitikát illetően derűlátóan nyilatkozott  David Reichert republikánus képviselő, aki éppen visszatért az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásról (NAFTA) folyó, háromoldalú tárgyalások újabb, a kanadai Montrealban tartott fordulójáról. Reichert  - Robert Lighthizer amerikai főtárgyalóra hivatkozva -  közölte: van előrehaladás az amerikai érdekek érvényesítésében, bár az előrehaladás lassú. 

Robert Lighthizer megerősítette: Donald Trump álláspontja a NAFTA újratárgyalását illetően változatlan. 

"Ha lehet jó megállapodást kötnünk, akkor meg fogjuk kötni" - fogalmazott Lighthizer. Egyúttal bejelentette: Trump a kongresszushoz fordul majd, hogy kérje az úgynevezett "gyors ütemű" kereskedelmi tárgyalásokra szóló felhatalmazás három évre történő meghosszabbítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?