Trump szerint csak egy megoldás létezik Észak-Korea ügyében

Washington |

<p>Donald Trump szerint Washington az elmúlt két és fél évtizedben hiába tárgyalt, Észak-Korea csak a bolondját járatta vele, ezért csak egyféleképpen lehet jobb belátásra bírni a kommunista rezsimet, de hogy hogyan, azt az amerikai elnök nem árulta el.&nbsp;</p>

Az elnök szombaton Twitter-bejegyzésben fogalmazta meg véleményét. 

"Elnökök és kormányzataik 25 éve tárgyaltak Észak-Koreával, megállapodásokat kötöttek és rengeteg pénzt költöttek" - írta mikroblog-bejegyzésében, majd hangsúlyozta: "ez nem működött, a megállapodásokat még azelőtt megszegték, hogy a tinta megszáradt volna rajtuk, bolondot csinálva az Egyesült Államok tárgyalóiból. Sajnálom, de csakis egyetlen dolog fog működni!".

Donald Trump nem fejtette ki részletesebben, hogy mire is gondol. Elemzők szerint mondatai várható katonai konfliktust sejtetnek. A héten Trump magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a Fehér Házban, majd a tárgyalásokról faggatózó újságíróknak azt mondta: "vihar előtti csend honol". Még korábban - az ENSZ Közgyűlése ülésének általános vitáján elmondott beszédében - azt ígérte, hogy amennyiben Phenjan fenyegetése miatt az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor Észak-Korea a teljes megsemmisüléssel számolhat.

Az elnök nem egyszer foglalt állást amellett, hogy nem nagy híve a párbeszédnek és a diplomáciai megoldásoknak. A múlt vasárnap nyilvánosan is hangot adott annak, hogy szerinte a tárgyalás csak időpocsékolás, miközben Rex Tillerson külügyminiszter Kínában azt hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett a diplomáciai tárgyalások mellett és vannak közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal. 

Szombaton helyi idő szerint a kora esti órákban Észak-Karolinába indulva, Trump az újságíróknak sem mondott többet. Közölte: nincs több hozzátennivalója. Hasonlóképpen nyilatkozott Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője is.

Az újságírók arról is kérdezték az elnököt: változatlan-e a bizalma Rex Tillerson külügyminiszterben? "Nagyon jó a viszony, néhány dologban ugyan nem értünk egyet, néhányszor szívesebben látnám, ha (Tillerson) kicsit keményebb lenne, de ettől eltekintve jó a viszony köztünk" - szögezte le Trump.

Közben az amerikai sajtó arról cikkezett, hogy Rex Tillerson távozhat a külügyminisztérium éléről és helyére Mike Pompeo kansasi republikánus politikus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kerülhet. "Mike Pompeo külügyminiszterként segíthet rendbe tenni az Obama idején felforgatott külügyminisztériumot" - írta pénteken a Breitbart News, hivatkozva Gorka Sebestyén, a Fehér Ház volt tanácsadója egyik rádióinterjújára. "Ez a fickó nagyon lojális az elnökhöz, közülünk való, mesés lenne külügyminiszternek" - nyilatkozta Gorka. Szombaton a CBS rádióban megkérdezték erről Gary Cohnt, a Fehér Ház gazdasági tanácsának vezetőjét is, ő azonban nem kívánta kommentálni a híreket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?