Trump katonai vezetőkkel tanácskozott, majd vihar előtti csendről beszélt

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este vihar előtti csendről beszélt Iránnal és Észak-Koreával kapcsolatban, miután a Fehér Házban tanácskozott magas rangú amerikai katonai vezetőkkel.&nbsp;</p>

Az elnök csütörtök este találkozott a katonai vezetőkkel Iránról és Észak-Koreáról, majd újságíróknak nyilatkozott, és azt mondta, hogy "talán vihar előtti csend van". A kérdésre, hogy milyen viharra gondol, csak annyit válaszolt: "majd meglátják". Hozzátette: "a világ legnagyszerűbb katonai vezetői vannak ebben a szobában". A tanácskozáson jelen volt John Kelly tábornok, a Fehér Ház kabinetfőnöke, Herbert McMaster altábornagy, nemzetbiztonsági tanácsadó és James Mattis védelmi miniszter is. 

A megbeszélés előtt Trump az észak-koreai fenyegetésről beszélt újságíróknak, valamint arról, hogy meg kell előzni Irán hozzájutását atomfegyverhez. 

"Észak-Koreát illetően atomfegyver-mentesítés a célunk, nem engedhetjük meg ennek a diktátornak (Kim Dzsong Unnak), hogy elképzelhetetlen emberáldozatokkal fenyegesse nemzetünket és szövetségeseinket. Mindent megteszünk, ami csak szükséges, hogy elejét vegyük ennek" - fogalmazott Donald Trump. 

Iránnal kapcsolatban leszögezte: Teherán nem tartotta tiszteletben a nukleáris programja visszaszorítását célzó többhatalmi atomalku "szellemiségét". 

A tanácskozás résztvevőitől Donald Trump azt kérte, hogy gyorsabban dolgozzák ki a "katonai megoldásokat" - ha szükség lesz rájuk -, és többfélét is terjesszenek elé. 

Az amerikai elnöknek október 15-én kellene aláírnia a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja az atomalkut, sajtóhírek szerint azonban ezt valószínűleg nem teszi meg. 

Szerdán Richard Durbin demokrata párti szenátor meghívására az Iránnal kötött megállapodást aláíró országok és az Európai Unió nagykövetei a kongresszusban jártak, hogy a megállapodás fenntartása mellett érveljenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?