Trump: „Észak-Korea Kim vezetésével gazdasági nagyhatalom lesz”

trump kim dzsong un
Wahington |

Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án, jelentette be az amerikai elnök.

Munkatársaim most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt - írta Twitter-oldalán Donald Trump. Hozzáfűzte: várom, hogy találkozzam Kim elnökkel és elősegítsem a békét.

Kedden este a kongresszusban tartott évértékelő beszédében az amerikai elnök már bejelentette a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó Vietnamban lesz. Stephen Biegun, az amerikai külügy észak-koreai különmegbízottja pénteken fejezte be a csúcstalálkozót előkészítő háromnapos tárgyalásait az észak-koreai fővárosban.

Donald Trump pénteken este egy második Twitter-bejegyzést is közzétett, azt írta: „Észak-Korea Kim Dzsong Un irányításával gazdasági nagyhatalom lesz”. Az ázsiai vezető dicséretével folytatta: Ez egyeseket meglephet, de nem engem, mert megismertem őt, és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire képes.

Az amerikai elnök szerint Észak-Korea egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz.

Donald Trump és Kim Dzsong Un első csúcstalálkozóját tavaly júniusban Szingapúrban tartották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?