Trump erős dollárt akar

Donald Trump
Washington |

Donald Trump amerikai elnök erős dollárt akar, és megfontolná a visszatérést az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetbe. Erről maga az elnök beszélt csütörtökön az amerikai CNBC televíziónak Davosban adott interjújában. 

Donald Trump ismételten leszögezte: az "erős dollár" híve, mert meggyőződése szerint a dollár értékének "az ország gazdasági erején kell alapulnia, és mi olyan jól csináljuk, hogy országunk gazdaságilag ismét erős". 

"Végre erős dollárt akarok látni" - hangsúlyozta Trump, ellentmondva ezzel pénzügyminiszterének. Steve Mnuchin ugyanis még szerdán Davosban azt mondta, hogy a gyenge dollár híve, mert az jó Amerikának. Donald Trump ehhez hozzátette: a miniszter szavait szövegösszefüggéseiből kiragadva idézték.     

Trump interjújának sugárzása után a dollár jelentősen erősödött a New York-i tőzsdén.       

Az elnök a CNBC-nek beszélt arról is, hogy megfontolná a visszatérést a Csendes-óceáni Partnerség (TTP) néven ismert szabadkereskedelmi övezetbe, legalábbis abban az esetben, ha "lényegileg jobb megállapodást" lehetne kikovácsolni, vagyis az Egyesült Államok számára kedvezőbb feltételekben állapodnának meg. 

"A megállapodás szörnyű volt, a struktúrája szörnyű volt, ha alapvetően jobb lenne az egyezség, nyitott lennék a TTP-re" - fogalmazott Donald Trump. 

Trump tavaly januárban jelentette be, hogy - választási ígéretéhez híven - kormányzata kivonul a 12 ország részvételével tartott TTP-tárgyalásokból. Az elnök ugyanis a szabadkereskedelmi megállapodásokat - a TTP mellett az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) - tette felelőssé az amerikai munkahelyek megszűnéséért. E megállapodásokkal szemben inkább a kétoldalú kereskedelmi egyezmények fontosságát hangsúlyozta.     

Kedden Justin Trudeau kanadai kormányfő Davosban elmondta, hogy az ázsiai és csendes-óceáni országok újratárgyalták a TTP-t, és el is fogadták az új szabadkereskedelmi övezetről szóló megállapodást, immár az Egyesült Államok nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?