Trump elleni merénylet – Lemondott az amerikai Secret Service igazgatója

cheatley

Lemondott az amerikai Secret Service (Titkosszolgálat) igazgatója, miután a szervezet nem tudta megakadályozni a Donald Trump elleni merényletkísérletet – a döntést kedden jelentette be maga az igazgató, Kimberley Cheatley.

A hivatalos személyek védelméért felelős szövetségi szervezet igazgatóját a Pennsylvania állambeli Butlerben történtekkel kapcsolatban hétfőn hallgatta meg a Kongresszus alsóházának felügyeleti bizottsága, ahol éles bírálatokat kapott a választási gyűlés biztosításának előkészítésével és annak lebonyolításával kapcsolatban.

Kimberly Cheatley azt mondta, hogy felelősnek tartja magát a Donald Trump választási gyűlésén történtek miatt és elismerte, hogy a Secret Service kudarcot vallott, ugyanakkor azt mondta, hogy saját magát alkalmasnak tartja a szervezet irányítására.

A meghallgatást követően James Comer, a képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus elnöke és Jamie Raskin, a bizottság vezető demokrata tagja közösen írásban szólította fel lemondásra Kimberly Cheatley-t.

Az igazgató kedden a szolgálat állományához intézett levélben jelentette be lemondását. Eszerint a közelmúlt eseményeinek fényében nehéz szívvel hozta meg a döntést és utalt arra, hogy 29 éven át szolgált, és ebből 27 éven keresztül dolgozott különleges ügynökként.

Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter a Secret Service eddigi igazgatóhelyettesét, Ronald Rowe-t nevezte ki megbízott igazgatóvá.

Ezzel egy időben kétpárti kezdeményezésre a szenátus elé terjesztettek egy törvényjavaslatot a Secret Service jövőbeli vezetőinek kinevezési szabályairól, amely szerint az adminisztráció kinevezettjét a Kongresszus felsőházának is jóvá kellene hagynia, a megbízatás pedig egyszeri, 10 éves időtartamra szólna.

A Kongresszus alsóházában, a képviselőházban kedden kétpárti kezdeményezésre alakult munkacsoport, amely a Donald Trump elleni merényletkísérlet körülményeit és a biztosítás körüli hiányosságokat hivatott feltárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?