Továbbra is a pandémia előtti szint alatt van védőoltást kapó gyermekek aránya a világban

vakcina k

Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban – közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

2023-ban világszerte a gyermekek 84 százalékát oldották be diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen - számolt be róla a jelentés, rámutatva, hogy a pandémia előtti utoló évhez, 2019-hez képest ez enyhe csökkenést jelez.

A gyermekek száma, akik a hármas oltás egyetlen vakcináját sem kapták meg, a pandémia előtti 12,8 millióról 14,5 millióra nőtt.

A pandémia alatt világszerte számos helyszínen fordultak elő fennakadások az oltási programokban, sok helyen késett vagy el is maradt a vakcinák beadása.

Katherine O'Brian, a WHO szakértője arra is rámutatott, hogy a pandémia miatt az oltásszkeptikusok száma is nőtt, és hangsúlyozta, hogy ez a fejlemény gyermekek halálához vezetett.

O'Brian hozzáfűzte: az is problémát jelent, hogy az Európában élő, migrációs hátterű emberek a védőoltásokkal kapcsolatos, gazdagabb országokban tapasztalt szkepticizmust terjesztik a hazájukban.

A szegényebb országokban eleve korlátozza az immunizáció eredményességét, hogy kicsi az egészségügyi intézmények iránti bizalom és nehezebb hozzájutni az oltásokhoz – fűzte hozzá Ephrem Lemango, az UNICEF szakértője.

További akadályt jelentenek az egyes térségekben dúló fegyveres konfliktusok: a beoltatlan gyermekek több mint fele él ilyen instabil, háborús körülmények között, kiszolgáltatott helyzetben.

A jelentés kiemelte, hogy az elmúlt öt évben több mint száz országban ütötte fel a fejét a kanyarójárvány.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a kanyarójárványt olyan jelzésként értékelte, amely rámutat az immunizáció hiányosságaira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?