Tovább nőtt a haiti földrengés halálos áldozatainak száma

Haiti földrengés

Tovább emelkedett, és már meghaladta az ezernégyszázat a szombati haiti földrengés halálos áldozatainak száma az ország polgári védelmi igazgatóságának hétfő esti beszámolója szerint.

Az állami televízióban elhangzott tájékoztatásból kiderült, hogy 1419 halálesetet tartanak nyilván. A fővárostól, Port-au-Prince-től nyugatra fekvő Sud (Déli) megyében 1133-at, 162-t Grand'Anse megyében, 122-t Nippesben és kettőt az Nord-Ouset (Északnyugati) megyében. A sérültek száma eléri a 6900-t.

A hatóságok vasárnap még 724 halottról számoltak be, majd másnapra megduplázódott a halálos áldozatok száma, előbb 1297-ről adtak tájékoztatást, de a legfrissebb összesítésben már 122-vel több szerepelt.

Az amerikai földtani intézet szerint a 7,2-es erejű földmozgás fészke tíz kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében.

A polgári védelem 13 694 megsemmisült lakóházról és épületről, összedőlt iskolákról, kórházakról, templomokról és szállodákról tájékoztatott.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. A 2010-es földrengés szinte teljesen elpusztította a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince egy részét, 222 ezren haltak meg, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Haiti még nem kászálódott ki a tizenegy évvel ezelőtti földrengésből, de szigetországot koronavírus-járvány is sújtja, a bűnbandák közötti erőszak visszájára fordította a gazdasági növekedést, július 7-én pedig meggyilkolták Jovenel Moise államfőt, ami politikai válságba sodorta a szigetországot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?