Tovább nőtt a chilei erdőtüzek halálos áldozatainak száma, és még mindig többszáz eltűnt után kutatnak

chile

Chilében 131-re nőtt keddre az ország középső részén pusztító erdőtüzek halálos áldozatainak száma, és több mint háromszáz eltűntet továbbra is keresnek – közölték a helyi hatóságok.

A hatóságok becslése szerint a péntek óta tartó valparaísói erdőtüzek okozta kár vetekszik a 2010-es földrengés okozta pusztítás mértékével. Hatósági közlés szerint jelenleg 10 régióban összesen 165 tűz ég.

Gabirel Boric elnök kedden a térségbe utazott, és elmondta, hogy legalább háromezer lakóépület semmisült meg.

A hatóságok nem zárják ki, hogy szándékos gyújtogatás történt. Manuel Monsalve belügyminisztériumi helyettes államtitkár külön ügyész kirendelését kérte hétfőn a tűzesetek kivizsgálására. Carolina Tohá belügyminiszter pedig egy helyi lapnak nyilatkozva azt mondta: „kellő bizonyíték áll rendelkezésükre” ahhoz, hogy feltételezzék, csoportosan elkövetett szándékos gyújtogatás áll a háttérben. Boric elnök ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy több gyanúsítottat őrizetbe vettek. Mint mondta: „a gyújtogatók rács mögé fognak kerülni”.

Az állami halottkémi hivatal kedden az X-en közölte, hogy eddig 35 holttestet tudtak azonosítani.

Az Egyesült Államok kormánya helyi idő szerint hétfőn közleményben fejezte ki részvétét, és minden szükséges segítséget felajánlott Chilének a katasztrófával kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?