Tovább csökken a sárgamellényes tiltakozók létszáma Franciaországban

sárgamellényes tüntetés

Bár becslések nem állnak rendelkezésre arról, hogy hány sárgamellényes tiltakozó vonult utcára a franciaországi tiltakozási hullám hetedik szombatján, de helyszíni tudósítások szerint a tüntetések láthatóan veszítettek lendületükből, s a tiltakozók száma pár százra tehető egy-egy nagyobb városban.

Párizsban tüntetők egy csoportja a városnak abba a részébe vonult, ahol több televíziócsatorna székháza is található; Emmanuel Macron elnök távozását követelték, az újságírókat pedig kollaboránsnak nevezték, és azzal vádolták a sajtót, hogy igyekszik elbagatellizálni a tiltakozásokat, miközben a sárgamellényes megmozdulások vezető hírként szerepeltek a legtöbb sajtóorgánumban a tiltakozások november 17-i kezdete óta.

Marseille-ben és Bordeaux-ban egyaránt mintegy 900 ember vonult utcára. A Vinci autópálya-üzemeltető szerint több helyen fizetőkapukat valamint fel- és lehajtókat torlaszoltak el, de a Reuters hírügynökség tudósításából nem derül ki, hogy hol.

A sárgamellényesek november második felében és december elején százezerszámra vonultak utcára az ellen tiltakozva, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és több olyan intézkedést is bejelentett, melynek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?