Toulouse-i lövöldözés - letartóztatták a tettes fivérét

Toulouse |

<p>Letartóztatta a francia rendőrség az elmúlt tíz napban Toulouse-ban elkövetett, hét emberéletet követelő merényletsorozat feltételezett tettesének fivérét - közölte a belügyminiszter szerda hajnalban.</p>

Claude Guéant Toulouse-ba utazott, ahol a rendőrség körülvett egy épületet, amelyben egy 24 éves algériai származású helyi férfi elbarikádozta magát. Rendőrségi források szerint nagy valószínűség szerint a hidegvérrel végrehajtott gyilkosságsorozat tetteséről van szó.
A belügyminiszter bejelentette, hogy letartóztatták a férfi fivérét. Az államügyészség korábban közölte, hogy egyidejűleg több művelet is zajlik Toulouse-ban és környékén.
A feltételezett elkövető, aki járt Afganisztán és Pakisztán határvidékén, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fellegvárában, állítólag azt mondta, palesztin gyerekek halálát akarta megbosszulni.
Március 11-én és 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte le ismeretlen tettes Toulouse-ban és onnan nem messze, Montaubanban. Négy nappal később két óvodás és egy kisiskolás gyereket és egy fiatal rabbit lőttek le egy Toulouse-i zsidó iskolánál. Mindhárom esetben ugyanazt a fegyvert használták, és a gyilkos közvetlen közelről, fejlövéssel végzett áldozataival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?