Törzsi vezetők közvetítésével több túsz kiszabadult a tálibok fogságából

Kabul |

<p>Afgán törzsi vezetők közbenjárásának köszönhetően kiszabadult a tálibok fogságából a kedden egy távolsági buszból és négy teherautóból elhurcolt emberek többsége - közölte Amar Szvak, a dél-afganisztáni Hilmend tartomány kormányzóságának szóvivője szerdán.</p>

Az éjszaka folyamán lezajlott tárgyalásokon a törzsi vezetőknek a 25-ből 23 fogoly szabadságát sikerült kiküzdeniük, de remélhetőleg hamarosan a maradék két túszt is elengedik - mondta a szóvivő.

A tálibok kedden 48 túszt ejtettek a harcok dúlta Hilmend tartomány Geresk körzetében, de jelentős részüket röviddel később elengedték.
    
A tálib felkelők az elmúlt hónapokban számos túszejtő akciót hajtottak végre, és több foglyukat még a helyszínen vagy pár nappal később kivégezték. A felkelők által alkalmazott "szörnyűséges gyakorlatot" az ENSZ elítélte. A tálibok elsődleges célpontjai a helyi kormányzat, a biztonsági erők és a nemzetközi szervezetek alkalmazottai.
    
A szélsőségesek május végén és június elején Kunduz tartományban két túszejtő akció során több busz és személygépkocsi utasait hurcolták magukkal, tizenkét embert pedig még a helyszínen agyonlőttek. A túszok közül legalább nyolcan még mindig a tálibok fogságában raboskodnak. A felkelők június elején Gazni tartományban elrabolták az afgán biztonsági erők tizenkét tagját, akiknek holttestére napokkal később találtak rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?