Torz szövetségek – a pápa a G20-csúcsról

Róma |

<div>Ismét üzent &nbsp;Ferenc pápa: a migránsok a fivéreink és a nővéreink.</div>

Aggodalmát fejezte ki a nagyhatalmak közötti „nagyon veszélyes szövetségek” lehetősége miatt Ferenc pápa, aki a migrációról és Európa jövőjéről is beszélt a La Repubblica olasz napilapnak. A katolikus egyházfő óva intette a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót, vagyis a G20-csoportot a „veszélyes és torz szövetségek” megalakításától, amelyek kárt okozhatnak a szegényeknek és a bevándorlóknak.  „Aggaszt, hogy nagyon veszélyes szövetségek alakulhatnak a torz világszemléletű hatalmak között” – mondta a pápa, az Egyesült Államok és Oroszország, Kína és Észak-Korea, az orosz és a szíriai elnök közötti szövetséget emlegetve.     Ferenc pápa veszélyesnek tartja a kialakult migrációs helyzetet is, amely a mai világ központi és növekvő problémája, a szegényeket, a gyengéket, a kirekesztetteket érinti, akikhez a kivándorlók is tartoznak. Hangsúlyozta, hogy a G20-csoport hamburgi találkozón olyan döntések születhetnek, amelyek „a fél világ migránsait sújthatják”. Megjegyezte, hogy vannak országok, ahol a szegényeket nem a migráció teremti, hanem az adott ország társadalmi nehézségei, „máshol viszont kevés a helyi szegény, mégis félnek a migránsok inváziójától”. Európáról szólva a katolikus egyházfő úgy vélekedett, hogy európai föderációra van szükség, hogy „törvényekről és magatartásról ne egyedi politikusok döntsenek”, hanem egy európai szövetségi kormány és szövetségi parlament, máskülönben „Európa nem fog érni semmit a világban”. Ferenc pápa a hamburgi csúcs alkalmából levelet intézett a házigazda Angela Merkel német kancellárhoz a világban zajló konfliktusok leállítását sürgetve.  Mai Twitter-bejegyzésében pápa azt írta, „a migránsok fivéreink és nővéreink, akik jobb életet keresnek távol a szegénységtől, éhezéstől, háborútól”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?