Törvényen kívüli szerveződéssé nyilvánította a Hamászt a brit kormány

Boris Johnson

Törvényen kívüli szerveződéssé nyilvánította pénteken a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász iszlamista csoportot a brit kormány, miután a londoni alsóház az erről beterjesztett rendeletet jóváhagyta.

Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy ezután súlyos bűncselekménynek számít a csatlakozás a brit kormány által militáns iszlamista terrorszervezetnek minősített csoporthoz, és az is, ha valaki másokat a Hamász támogatására biztat.

A nemrégiben szigorított brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.

A brit belügyminisztérium a londoni alsóháznak éppen egy hete beterjesztett, pénteken jóváhagyott rendelete indoklásában hangsúlyozta, hogy a Hamász rendszeresen Izrael megsemmisítésére felhívó nyilatkozatokat tesz, az iszlám törvényalkalmazáson, a saríán alapuló iszlám palesztin állam létrehozására törekszik, és terrorcselekmények részese.

A szervezet katonai szárnyát a brit kormány már húsz évvel ezelőtt törvényen kívül helyezte, de a brit belügyminiszter által elvégzett új helyzetértékelés arra az eredményre jutott, hogy az intézkedést a Hamász egészére, vagyis a szervezet politikai szárnyára is ki kell terjeszteni a brit lakosság és a nemzetközi közösség védelme, a terrorizmus elleni globális küzdelem támogatása jegyében – áll a rendelkezés indoklásában.

Priti Patel belügyminiszter a rendeletet beterjesztő múlt heti alsóházi felszólalásában kiemelte, hogy a Hamásznak komoly eszköztára van terrorcselekmények elkövetésére, jelentős mennyiségű fejlett fegyverzethez fér hozzá, és terrorcselekményekre kiképző létesítményei is vannak.

A Hamász katonai szárnyát a brit kormány 2001 márciusában helyezte törvényen kívül. London akkori megítélése szerint különbség volt a szervezet katonai és politikai szárnya között, ez azonban a brit kormány felülvizsgált állásfoglalása szerint „mesterséges különbségtétel” volt, mivel a Hamász egységes szervezetként készít elő és hajt végre terrorcselekményeket, szervezeti szinten vesz részt ilyen támadásokban, illetve biztat másokat ilyen cselekmények elkövetésére.

A Hamász a 78. olyan terrorcsoport, amelyet a brit kormány törvényen kívül helyezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?