Törökország titokban tartja, miként szabadította ki állampolgárait

Ankara |

<p>A török kormány nem fogja közölni, hogy miként sikerült kiszabadítani az Iszlám Állam (IÁ) fogságába esett állampolgárait - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap.</p>

A túszok - 46 török és három szíriai - Moszulban kerültek az iszlamisták kezére, amikor június 11-én lerohanták a második legnagyobb iraki várost, és behatoltak az ottani török konzulátusra. A túszok, akik között nők és gyerekek is voltak, szombaton szabadultak ki.

Erdogan hangsúlyozta, hogy nem fizettek váltságdíjat értük, és nem is tettek valamilyen ígéretet cserébe. "Ez diplomáciai siker volt. Vannak dolgok, amelyekről nem lehet beszélni. Az állam vezetése nem olyan, mint egy szatócsbolt irányítása. Meg kell védenünk a kényes ügyeket, mert ha nem, akkor megfizetjük az árát. Az a fontos, hogy a túszok visszatértek, és csatlakoztak a családjukhoz" - mondta a repülőtéren, mielőtt elindult volna New Yorkba, az ENSZ Közgyűlésének ülésére.

Ahmet Davutoglu miniszterelnök szerint a túszok kiszabadulása a török titkosszolgálatok érdeme. "Hetekig tartó intenzív erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy az állampolgárainkat átadják nekünk" - mondta, de részleteket ő sem árult el. Szakértők kételkednek a török vezetők szavaiban. 

A hivatalos magyarázat "túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen" - mondta Sinan Ulgen, az isztambuli Külpolitikai és Gazdasági Központ elnöke. Hasonlóképp vélekedik Aaron Stein londoni szakértő is. Az egyik túsz, Ozturk Yilmaz főkonzul elmondta: arra kényszerítették őket, hogy nézzenek végig lefejezésekről készített videofelvételeket. Fizikai erőszakot nem alkalmaztak ellenük, de fenyegették őket vele. Yilmaz azt állította, hogy sikerül elrejteni magánál egy telefont, de azt nem mondta el, hogy miként csinálta. 

Az Anadolu hivatalos török hírügynökség azt jelentette, hogy a túszokat nyolc különböző helyszínen tartották fogva Moszulban, és a török titkosszolgálat drónok és más eszközök révén figyelte őket. Az iraki kormány azt közölte, hogy nincsenek információi kiszabadulásukról. Amerikai tisztségviselők közlése szerint Washingtonban azt remélik, hogy Törökország ezután kész lesz erőteljesebb szerepet játszani az IÁ elleni harcban. Ankara eddig nem csatlakozott az amerikai vezetésű koalícióhoz, amelynek célja a szélsőséges szervezet felszámolása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?