Törökország nem fogadja be az uniós tagállamok afgán segítőit

Recep Tayyip Erdogan

Törökország nem fogadja be az európai uniós tagállamok afgán segítőit, akik a tálibok megtorlásától tartva menekültek el hazájukból – jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő a Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetésében.

„Kaptunk egy megkeresést, hogy fogadjuk be egy afganisztáni uniós misszió helyi munkatársait” – ismertette hivatala a török elnök szavait. Erdogan hangsúlyozta, az EU nem várhatja el Törökországtól, hogy átvállalja mások felelősségét.

A török elnök élesen bírálta azt, hogy az EU-tagországok a nekik dolgozó és most bajba került emberek mindössze kis csoportja előtt nyitották meg kapuikat. Emlékeztetett, hazája már nagyjából ötmillió menekültet fogadott be, és ezért nem tud további terheket vállalni. Hasonlóan nyilatkozott a török elnök az Angela Merkel német kancellárral folytatott szombati telefonbeszélgetése során.

Michel a telefonbeszélgetést követően Twitter-oldalán mindössze annyit írt, hogy megvitatta Erdogannal az afganisztáni helyzetet. Úgy fogalmazott, hogy az ottani válság közös kihívásként jelentkezik az Európai Unió és Törökország számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?