Törökország kedden megkezdte a SARS-CoV-2 típusú koronavírus elleni, legelőrehaladottabb stádiumban lévő vakcinája, a Turkovac klinikai vizsgálatainak harmadik fázisát – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Törökország megkezdte saját vakcinája klinikai vizsgálatainak harmadik fázisát
Az első önkéntesnek az egyik ankarai kórházban adták be a készítményt.
Recep Tayyip Erdogan török elnök videóhíváson keresztül kapcsolódott az eseményhez. Bejelentette, hogy az oltóanyag a Turkovac nevet kapta. Egyúttal rámutatott: ahhoz, hogy az országot mihamarabb kiszabadítsák a járvány nyomása alól, különösen fontos, hogy saját vakcinával rendelkezzen.
Az oltóanyagot az Erciyes Egyetem és a Törökországi Egészségügyi Intézetek Elnöksége (TÜSEB) fejlesztette ki.
A kis-ázsiai országban január 14-én indult meg az oltási kampány, amelynek tempója június közepe óta minden korábbinál gyorsabb. Kedden 25 éves korra csökkentették az oltásra jogosultak alsó korhatárát.
A 83,6 milliós országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság oltását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 28 millió 994 ezer, míg a másodikat 14 millió 572 ezer ember kapta meg. Ezen felül Törökország megállapodást kötött az orosz Szputnyik V vásárlásáról, illetve gyártásáról is. A készítmény első szállítmánya már megérkezett, de még nem alkalmazzák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.