Törökország az EU-hoz tartozna

Ankara |

<p>Törökország ragaszkodik az európai uniós csatlakozás célkitűzéséhez - derül ki a külügyminisztérium szerda esti nyilatkozatából, amelyet Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének ankarai tárgyalásai után tettek közzé.</p>

A török fél részéről "hangsúlyozták, hogy újabb tárgyalási fejezetek megnyitására van szükség" - közölte a külügyi tárca.

Schulznak és a török diplomácia vezetőjének, Mevlüt Cavusoglunak a találkozóján olyan témákat is érintettek, mint a ciprusi egyesítés kérdése és az ottomán birodalom idején, 1915-től elkövetett, Törökország által máig el nem ismert örmény népirtás centenáriuma.

Az EP elnökét fogadta Recep Tayyip Erdogan, az ország iszlám-konzervatív elnöke és miniszterelnöke, Ahmet Davutoglu is, akikkel Schulz - saját Twitter-bejegyzése szerint - nyíltan átbeszélte az EU és Törökország viszonyát.

Egy török forrás szerint Schulz megvitatta tárgyalópartnereivel annak, a török parlament által március végén elfogadott törvénynek az ügyét is, amely egyebek mellett szélesíti a rendőrség hatáskörét és engedélyezi a lőfegyverek használatát a tüntetők ellen.

A jogszabályt jogtiprónak minősítették a török ellenzéki pártok és a jogvédő szervezetek, azzal vádolva a kormányon lévő, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártját (AKP), hogy "rendőrállamot" akar létrehozni.

Törökország 1999 óta tagjelöltje az Európai Uniónak, de Brüsszel csak hat évvel később, 2005 októberében kezdte meg vele a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek lényegében nem haladnak előre. Az összesen 35 tárgyalási fejezetből a felek mindössze 14-et nyitottak meg, és mindeddig csak egyet zártak le, egyes európai országok, többek között Németország, Franciaország és Ausztria fenntartásai miatt.

Az EP szociáldemokrata elnöke csütörtökön a Szíriával határos Gaziantep és Kilis tartományokba látogat, hogy felkeressen két menekülttábort. Törökország mintegy 1,7 millió szíriai menekültet fogadott be a szíriai polgárháború négy évvel ezelőtti kezdete óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?