Török-szíriai földrengés – Újabb országok jelentették be, segítenek a mentésben

foldrenges torokorszag

Georgia egy második, 40 fős mentőosztagot küld Törökországba, segítve a pusztító földrengés következményeinek felszámolását – jelentette be szerdán a georgiai belügyminisztérium.

A tűzoltó-mentő csapat Adiyaman városában segíti a mentési munkálatokat, csatlakozva a már ott tartózkodó 60 fős georgiai alakulatot.

Georgia hétfőn küldte az első mentőosztagot Törökországba Irakli Garibasvili miniszterelnök utasítására. Már sikerült egy fiatal nőt élve kimenteniük a romok alól.

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök arra utasította a kormányt, hogy utaljon át egymillió dollár (363 millió forint) rendkívül segélyt Törökországnak - közölte szerdán az államfő sajtóosztálya. Később a rendkívüli helyzetek minisztériuma arról tájékoztatott, hogy az elnök utasítására egy második mentőosztagot is Törökországba küldenek a mentési munkálatok támogatására. A 60 fős csapatban orvosok is lesznek, és a mentők keresőkutyákat is visznek magukkal a szükséges felszerelés mellett. A Gaziantep városában dolgozó kazah mentők létszáma ezzel százra nő.

Örményország 27 mentőt küldött Törökországba, és 29-et Szíriába a földrengés utáni kutatási-mentési munkálatok támogatására – közölte szerdán a jereváni belügyminisztérium. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök kedden telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török és Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, kifejezve országa készségét a segítségnyújtásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?