Török-szíriai földrengés – Az EU egymilliárd euróval járul hozzá az újjáépítéshez Törökországban

török-szíriai földrengés

Az Európai Unió egymilliárd euróval járul hozzá a február elején pusztító földrengés utáni újjáépítéshez Törökországban, és 108 millió euróval a humanitárius segítségnyújtáshoz és a helyreállításhoz Szíriában – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben.

Az Európai Unió által – a törökországi és szíriai földrengés túlélőinek megsegítésére és az újjáépítés támogatására – szervezett nemzetközi adományozó konferenciát megnyitó beszédében Ursula von der Leyen hangsúlyozta: jelentős adományokra van szükség a nemzetközi közösség részéről, ugyanis a lehető leggyorsabban otthonokat, iskolákat és kórházakat kell újjáépíteni a legmagasabb szintű szeizmikus biztonsági követelmények mellett.

Hozzájárulásra van szükség van továbbá a vízellátás és a szennyvízelvezetés, valamint minden egyéb megrongálódott kulcsfontosságú infrastruktúra megjavításához – hangsúlyozta az uniós bizottság elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?