Török harckocsik lépték át a szíriai határt

Ankara |

<p>Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.</p>

Az értesülések szerint a mintegy 20 tank egyelőre csak egy-két kilométernyire hatolt be Szíria területére.

Egyes - meg nem erősített - sajtóinformációk szerint a harckocsik mellett a török szárazföldi erők különleges egysége is csatlakozott az Eufráteszi Pajzs (Firat Kalkani) elnevezésű hadművelethez, ők egyebek között egy aknamentes "folyosó" kialakításában segítenek.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán megerősítette a harckocsik részvételét a katonai műveletben. Az NTV kereskedelmi hírcsatorna által élőben közvetített nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a beavatkozás az "Iszlám Állam határról való kisöprésére" irányul.

A török művelethez a terepen olyan szíriai ellenzéki fegyveres csoportok is csatlakoztak, amelyek Ankara támogatását élvezik a szíriai belháborúban. Cavusoglu a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) egységeit nevezte meg az ellenzéki fegyveres csoportok közül.

Az NTV szerint a hadműveletet 15 napra tervezik, és végső célja, hogy az Iszlám Állam fegyvereseit egészen Rakkáig visszaszorítsák.

Numan Kurtulmus török kormányfőhelyettes az NTV-nek nyilatkozva "nemzetbiztonsági ügynek" nevezte a szíriai határtelepülés visszafoglalását. Dzserablúsz az Iszlám Állam egyik utolsó nagy bástyája a török határ közelében. 

A török katonai akció szerda hajnalban kezdődött az Iszlám Állam dzserablúszi állásai elleni tüzérségi támadásokkal és a Washington vezette nemzetközi koalícióval közösen végrehajtott légicsapásokkal. A művelet célja, hogy garantálják a török-szíriai határ biztonságát, hozzájáruljanak Szíria területi egységének megőrzéséhez, és támogassák az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépést - olvasható a témáról kiadott közleményben.

A művelet kezdete után néhány órával érkezett meg Ankarába Joe Biden amerikai alelnök, a legmagasabb rangú nyugati politikus, aki a július 15-i sikertelen katonai puccskísérlet óta Törökországba látogat. Tárgyalásainak központi témája a szíriai háború mellett az 1999 óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen kiadatásának ügye. A török kormány az egykor Recep Tayyip Erdogan elnök szoros szövetségesének számító iszlám hitszónokot tartja a puccskísérlet felelősének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?