Török alelnök: Tíz tartományban legkevesebb 284 halottjuk van a földrengéseknek

foldrenges torokorszag

Legkevesebb 284 halottjuk és 2323 sérültjük van a hajnali törökországi földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek – közölte Fuat Oktay török alelnök hétfőn ankarai sajtótájékoztatóján.

Oktay arról is beszámolt, hogy a katasztrófában legalább 1710 épület összeomlott, köztük egy kórház Hatay tartomány Iskenderun körzetében. Ismertette azt is, hogy eddig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb pedig 6,6-os volt.

Elmondta, hogy a károk miatt teljesen lezárták Hatay város repülőterét, míg Kahramanmarasban és Gaziantepben csak a mentési munkálatokhoz használják a légikikötőket. A rengések következtében Gaziantep történelmi vára súlyos károkat szenvedett.

A török alelnök egyúttal közölte, hogy az érintett 10 tartományban, Kahramanmarasban, Gaziantepben, Kilisben, Diyarbakirban, Adanában, Osmaniyében, Malatyában, Hatayban, Adiyamanban és Sanfliurfában egyhetes iskolai szünetet rendeltek el.

A mentést nagyban nehezíti a térségben uralkodó időjárás. Az érintett tartományok többségében napközben is fagypont közelében alakul a hőmérséklet, miközben sok helyen esik az eső, vagy éppen eső várható.

A munkálatokban a hivatásosok mellett a hadsereg, a csendőrség, a rendőrség és számos civil szervezet is részt vesz.

A török hatóságok a szerencsétlenség miatt 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek, és nemzetközi segítséget kértek a mentéshez. Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint első körben Azerbajdzsán 370, Oroszország 100 embert küld Törökországba.

A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,4-es erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?