Tony Blair elítélte Guantánamót

London. A brit kormányfő szerint az amerikaiak által fenntartott guantánamói börtöntábor olyan „emberi jogi anomália, amelyet fel kell számolni”. Tony Blair tegnapi alsóházi meghallgatásán elismerte annak a lehetőségét is, hogy esetleg soha nem lesznek meg az iraki tömegpusztító fegyverek.

London. A brit kormányfő szerint az amerikaiak által fenntartott guantánamói börtöntábor olyan „emberi jogi anomália, amelyet fel kell számolni”. Tony Blair tegnapi alsóházi meghallgatásán elismerte annak a lehetőségét is, hogy esetleg soha nem lesznek meg az iraki tömegpusztító fegyverek.

Blair a parlament bizottsági elnökeiből álló, úgynevezett összekötő bizottság éves meghallgatásán vett részt. A munkáspárti kormányfő a kubai Guantánamón lévő amerikai tábor brit foglyairól feltett kérdésre azt mondta: személyesen kérte Bush amerikai elnöktől, hogy a még ott lévő briteket engedjék haza. Az év elején már hazaengedtek öt brit állampolgárságú muzulmán foglyot Guantánamóról. Róluk – miután két évig fogva tartották őket – gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy jóllehet Afganisztánban fogták el őket, nem volt kapcsolatuk terrorszervezetekkel, és hazatértük után a Scotland Yard vádemelési javaslat nélkül szabadon engedte őket. Közülük később többen is a táborban uralkodó rendkívüli brutalitásról számoltak be a brit sajtónak. Blair a még Guantánamón lévő britek sorsáról most azt mondta: az amerikaiak csak akkor hajlandók szabadon engedni őket, ha a brit kormány garantálja, hogy nem jelentenek veszélyt.

Az iraki tömegpusztító fegyverek sorsát firtató kérdésekre válaszolva Blair elismerte: el kell fogadnia, hogy ezeket még nem találták meg, és azt is, hogy esetleg soha nem kerülnek elő. Kijelentette ugyanakkor, hogy minden bizonyíték szerint e fegyverek léteztek.

Növekvő kormánypárti előny

London. Az iraki katonai szerepvállalás népszerűtlensége ellenére biztos előnnyel vezet a kormányzó brit Munkáspárt a konzervatívok előtt, és Tony Blair miniszterelnök is jelentősen megelőzi tory kihívóját a politikusok népszerűségi rangsorában. Ez derül ki a tegnap közzétett legfrissebb közvélemény-kutatási adatokból. A Labour a múlt havihoz képest 2 ponttal növelte támogatottságát, amely most – kevesebb mint egy évvel a következő parlamenti választások valószínű időpontja előtt – 33 százalékos a teljes választói mintán belül. A Konzervatív Párt, a legnagyobb ellenzéki erő 29 százalékon áll, ugyanott, ahol egy hónapja. A szakértők szerint a konzervatívok főleg azt szenvedik meg, hogy az euroszkeptikus tory választó réteg jelentős része az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) táborába dezertál. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?