Tömegtüntetések Európa-szerte Izrael gázai offenzívája ellen

<p>Európa-szerte tízezrek tüntettek szombaton Izrael gázai offenzívája ellen, a harcok azonnali leállítását és a nemzetközi közösség határozott fellépését követelve. A londoni tiltakozó felvonulás délben a Hyde Parkban kezdődött, és a tervek szerint az izraeli nagykövetség előtt ér véget.</p>

A szervezők 100 ezer résztvevőre számítanak, a megmozdulás támogatói között van London volt munkáspárti polgármestere, Ken Livingstone és Brian Eno énekes. Livingstone kijelentette: a brit kormánynak és az Európai Uniónak rá kell bírnia Izraelt, hogy "véget vessen az öldöklésnek". Vasárnap zsidó szervezetek készülnek béketüntetésre a brit fővárosban. Németországban több mint 20 ezren tüntettek az izraeli hadjárat ellen.

A legnagyobb megmozdulást Duisburgban tartották: tízezren - többségben török származásúak - vettek részt a tiltakozó nagygyűlésen a Milli Görüs Iszlám Közösség felhívására. E csoportot az észak-rajna-vesztfáliai alkotmányvédő hivatal évek óta megfigyelés alatt tartja iszlám fundamentalista célkitűzései miatt. A szervezet az offenzíva leállítását és a Gázai övezet blokádjának feloldását követelte. Berlinben 2500-an tüntettek, zömében palesztinok. A belvároson áthaladó menet élén egy nő haladt, kezében vörösre festett kendőbe burkolt babával. Mások sebesült gyerekek képeit emelték a magasba, a tömegben palesztin zászlókat lengettek.

Mainzban a rendőrség adatai szerint mintegy ötezren tiltakoztak. A transzparenseken "Állítsátok meg a gyerekek gyilkolását", "Szabadságot Palesztinának" és "ENSZ - hol késik a fellépésed?" feliratokat lehetett olvasni. A baden-württembergi Freiburgban török iszlám szervezetek felhívására mintegy 2500 tiltakozó vonult át a városon, többek között "Azonnal állítsátok meg a háborút" feliratú táblákkal. Tiltakozó megmozdulások voltak Münchenben, Drezdában, Tübingenben és Stuttgartban is az ottani palesztin vagy török közösség felhívására. Párizsban délután kezdődött tömegtüntetés, amelyre a szervezők 20-30 ezer embert vártak.

A rendezvényre a rendőrség nagy erőkkel készült, 3800 emberét mozgósította: Így akarta elejét venni a múlt szombati incidensek megismétlődésének. Akkor a tiltakozó megmozdulás után szétszéledő 21 ezres tömegből kivált garázda suhancok fosztogattak, és gépkocsikat gyújtottak fel a francia fővárosban. Görögország nagyvárosaiban is tüntettek baloldali és palesztin szervezetek felhívására. Athénban és Thesszaloníkiben mintegy kétezren sürgettek "szolidaritást Palesztinával". A tömegben a "Nem a mészárlásokra és a blokádra", valamint a "Szigeteljétek el a terrorista államot" (Izraelt) feliratú transzparenseket vittek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?