Tömegesen tüntettek a kormány ellen Varsóban

Varsó |

<p>Rendőrségi adatok szerint 12 ezren, a szervezők szerint viszont 90 ezren vettek részt a Szabadság Menete elnevezésű kormányellenes tüntetésen&nbsp;&nbsp;szombat délután Varsóban a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) szervezésében, a megmozduláson más ellenzéki tömörülések vezetői is jelen voltak.</p>

Az egész országból érkező tüntetők a varsói városháza előtti téren gyűltek össze, politikusok szónoklatai után a főváros egyik fő közlekedési útvonalán, a Marszalkowski utcán vonultak végig lengyel és uniós zászlókat lobogtatva.

A résztvevők a "szabad európai Lengyelország", "Lengyelország itt van" jelszavakat skandáltak, valamint azt kiabálták, hogy felelősségre fogják vonni a "jó változás" meghirdetőit. Ez utóbbi a Jog és Igazságosság (PiS) kormányának mottójára utalt ("Jó változás").

Az összegyűltekhez többek között a PO elnöke, Grzegorz Schetyna fordult beszédével,  közös ellenzéki listákat helyezve kilátásba a jövőre esedékes önkormányzati választásokon. Győzelmet ígért a 2019-es parlamenti és európai parlamenti, valamint a 2020-as elnökválasztásokon, bejelentve: az újból kormányra kerülő PO jogi felelősségre vonja majd a PiS politikusait, amiért - mint fogalmazott - "jogellenesen cselekednek".

"Megígérjük, hogy Lengyelország már soha többé nem veszít Európában 27:1 arányban"  - jelentette ki, utalva ezzel Donald Tusk márciusi újraválasztására az Európai Tanács élére, amit a PiS kormánya élén álló Beata Szydlón kívül az összes uniós tagállam kormány-, illetve államfője támogatott. 

"Senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa az alkotmányt!" - hangsúlyozta a PO elnöke, utalva Andrzej Duda államfő szerdán bejelentett kezdeményezésére, melynek értelmében jövőre véleménynyilvánító népszavazást tartanának egy esetleg kidolgozandó új lengyel alaptörvényről. 

A rockkoncerttel záródó tüntetés incidensek nélkül zajlott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?