Tömegbe hajtott egy autós a németországi Trierben, ketten meghaltak

Tömegbe hajtott egy autós a németországi Trierben, ketten meghaltak

Emberek közé hajtott egy autós kedden a németországi Trierben egy sétálóutcában, legalább ketten meghaltak, tizenöten megsérültek.

Wolfram Leibe polgármester a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy ámokfutás történt a belvárosban.

Karl-Peter Jochem, a trieri rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét őrizetbe vették, a járművet lefoglalták.

Közölte, hogy a gázoló egy 51 éves német férfi Trier-Saarburg járásból.

Indítéka egyelőre ismeretlen, kihallgatása pedig „nagyon nehéz” – mondta a szóvivő.

A férfi nagy sebességgel hajtott keresztül a belváros gyalogos övezetének több utcáján, és válogatás nélkül gázolt el embereket. Autóját rendőrök tartóztatták fel.

Az esetről a német sajtóban megjelent felvételek szerint a gázoló egy ezüst színű városi terepjáróval hajtott a tömegbe, és a sétálóutcáktól nem messze szorította le az út szélére két autós rendőri egység. A civil ruhás rendőrök kirángatták a sofőrt a volán mögül és leteperték.

A szövetségi kormány megdöbbenéssel értesült a történtekről. „Gondolatban a halálos áldozatok hozzátartozóival vagyunk, és a sok sebesülttel és mindazokkal, akik ellátják az érintetteket” – közölte Steffen Seibert kormányszóvivő.

A Németország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány egyik legnagyobb városában történtek miatti megdöbbenését fejezte ki mások mellett Malu Dreyer tartományi miniszterelnök is, aki még kedden felkeresi a helyszínt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?