Budapest. Kovács László úgy látja, méltánytalan lenne, ha a jelentős tagsággal és szavazótáborral rendelkező, az elmúlt tíz év alatt komoly eredményeket felmutató RMDSZ mellett három új romániai magyar szervezet ugyanolyan szavazati joggal jelenne meg a Magyar Állandó Értekezleten (Máért).
Tőkés nyitott ajtón dörömböl
Vitatják a székely autonómiát
Bukarest. Alkotmányellenes a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezete – szögezte le szerdai üléséről kiadott közleményében a romániai legfelsőbb védelmi tanács (LVT). A testület szerint a területi autonómiát és a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítását nem lehet összetéveszteni a demokratikus elvekkel ellentétes, etnikai alapú területi autonómiával. Ion Iliescu államfő kijelentette: a román alkotmány Európában modellértékűen biztosítja a nemzetiségek jogait. Hangsúlyozta, hogy az LVT nem elemezte a tervezetet, hiszen a testület ez ügyben nem hozhat intézkedéseket. Az LVT értékelése semmilyen intézkedést nem von maga után, pusztán jelzésértékű – közölte az államelnök. Dan Brudascu, a Nagy-Románia Párt Kolozs megyei parlamenti képviselője felszólította a román miniszterelnököt, hogy „a budapesti gazdáik által irányított románellenes, irredenta, sovén, revizionista erők hallatlan támadására” a kolozsvári magyar főkonzulátus azonnali bezárásával válaszoljon. (NOL)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.