Többen meghaltak, mikor egy terepjáró a karácsonyi felvonulásba hajtott

gázolás wisconsin

Öt ember meghalt és több mint negyvenen megsérültek, mert vasárnap egy terepjáró autó belehajtott egy karácsonyi felvonulásba Milwaukee külvárosában, az amerikai Wisconsin államban - közölték a helyi hatóságok.

A haláleseteket helyi idő szerint késő este közleményben erősítette meg a rendőrség. A tájékoztatás szerint a számok változhatnak, mivel sokan - saját maguk, a mentők segítsége nélkül -, jutottak el a legközelebbi kórházba.

Steven Howard tűzoltóparancsnok elmondta, hogy 11 felnőttet és 12 gyereket szállítottak az egészségügyi intézménybe.

Korábban csak a gázolás tényét lehetett tudni, azt, hogy esetleg van halálos áldozat, és hogy több mint húszan megsérültek. Egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, de a lehetséges indítékról nem közöltek részleteket.

A borzalmat a település élő internetes adásban közvetítette, de rögzítették a bámészkodók mobiltelefonjai is. Az egyik videón látható az a pillanat, amikor a terepjáró áttöri az akadályokat, és több, lövésnek tűnő hang hallható.

Dan Thompson helyi rendőrfőnök szerint egy rendőr elsütötte a fegyverét, hogy megpróbálja megállítani a járművet. A lövésekben nem sérültek meg járókelők. Ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a sofőrt eltalálták-e a rendőr lövései.

Galéria

Egy másik videón kisgyermek látható, amint az utcán táncol, miközben a terepjáró elszáguld mellette. Egy további felvételen pomponos táncosok láthatóak, nem sokkal később már földön fekvő lányt ápolnak emberek.

"Mindenütt pomponok, cipők és kiömlött forró csokoládé. Egyik összeroskadt testtől a másikig kellett mennem, hogy megtaláljam a lányomat'' - mondta Corey Montiho, a Waukesha iskolai körzet igazgatótanácsának tagja.

Angelito Tenorio, helyi képviselő, azt mondta, családjával nézte a felvonulást, amikor látták, hogy a terepjáró beszáguld. Ezt követően előbb  hangos csattanás, majd fülsiketítő kiáltások és sikolyok hangja érkezett a tömeg felől. Az emberek elkezdtek menekülni, könnyes szemmel, sírva rohantak el.

Josh Kaul Wisconsin államügyésze Twitter oldalán azt írta: "beteges eset, ami ma Waukeshában történt, teljes mértékben bízom abban, hogy a felelősöket bíróság elé állítják majd".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?