<p> Mintegy kétezer menekült elhagyta a görög-macedón határon fekvő idomeni sátortábort, és a határkerítést megkerülve macedón területre lépett - közölte a Reuters brit hírügynökség fotósa. A macedón rendőrségi szóvivő szerint viszont csak néhány száz emberről van szó, és a rendőrség intézkedik az illegális határátlépők visszaküldéséről görög területre.</p>
Több száz vagy több ezer menekültnek sikerült bejutnia Macedóniába
Sztojan Nenov, a Reuters fotósa elmondta, hogy a menekültek többórás gyaloglás után, a kerítést megkerülve jutottak be macedón területre, ahol a macedón rendőrök többeket közülük katonai teherautókra ültettek, de nem tudni, hová viszik őket.
A rendőrségi szóvivő szerint a rendőrség és a hadsereg megerősíti a biztonságot a határ kritikus pontjain.
A térségben tartózkodó fotósok a görög állami televízióban (ERT) arról számoltak be, hogy több mint 500 menekültnek a Suva határfolyón átgázolva sikerült átlépnie a görög-macedón határt. A macedón biztonsági erők szinte mindegyiküket őrizetbe vették, s velük együtt több újságírót is. A görög televízió képeket mutatott a menekültekről és önkéntes segítőkről, akik a folyóban emberláncot képezve segítettek átkelni az idősebb embereknek és a kisgyermekes anyáknak.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"222820","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.