Több ország óva intette Teheránt a válaszcsapástól

izraeli-palesztin konfliktus

Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konflikus azonnali lezárására szólította fel a feleket.

Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben támogatja a zsidó állam önvédelemhez való jogát – jelentette ki izraeli kollégájának Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. A Pentagon közleménye szerint Austin telefonon egyeztetett a fejleményekről Joáv Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok „sziklaszilárd elkötelezettségét Izrael biztonsága és önvédeleméhez való joga mellett”.

Világossá tette azt is, hogy Washington rendületlenül hozzájárul a térségben állomásozó amerikai katonák és létesítmények, valamint Izrael és más partnerállamok védelméhez Iránnal és a Teheránból támogatott terrorista csoportokkal szemben. Egyúttal eltökélt abban is, hogy „megakadályozza, hogy bármely szereplő kihasználja a feszültségeket vagy kiterjessze a konfliktust a régióban” – fűzte hozzá. 

A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, az amerikai kormány szerint a szombati izraeli műveletnek „le kell zárnia” az Izrael és Irán közötti katonai konfliktust. Teheránnak ugyanakkor számolnia kell a „következményekkel” abban az esetben, ha az izraeli légitámadásra válaszlépéseket tesz – tette hozzá. A tisztviselő emellett hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem volt köze az izraeli művelethez, amelyet átfogónak, célzottnak és precíznek nevezett. 

Szintén önmérsékletre szólította fel szombaton mindkét felet Keir Starmer brit miniszterelnök. A jelenleg az egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség szamoai csúcstalálkozóján tartózkodó kormányfő kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát az iráni agresszióval szemben, másfelől óva intette Teheránt a katonai válaszcsapástól. 

Szaúd-Arábia elítélte, valamint Irán szuverenitásának és a nemzetközi törvények megsértésének minősítette a szombati izraeli katonai műveletet. Rijád maximális önmérsékletre szólított fel minden érintett felet, a nemzetközi közösséget pedig arra kérte, hogy tegyen mielőbb lépéseket a térségbeli konfliktusok de-eszkalációja érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?