Több mint százezerre nőt év eleje óta a belső menekültek száma Afganisztánban

Afganisztán k

Több mint 101 ezren menekültek el otthonaikból Afganisztánban az év eleje óta, többen, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában – derül ki az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) hétfőn közzétett adataiból.

A jelentés szerint a belső migráció legalább 14 764 családot érint, elsősorban az ország keleti és északkeleti tartományaiban, Afganisztán összes, 34 tartományából pedig 29-et.

A hivatal részéről kiemelték, hogy az otthonaikat elhagyni kényszerülők több mint 60 százaléka 18 év alatti.

A belső menekültek száma Afganisztánban tavaly július végére érte el a százezret, 2020-ban pedig országszerte összesen mintegy 400 ezer belső menekültet regisztráltak.

Az elmúlt hónapokban éleződött a feszültség Kabul és a kormányellenes, iszlamista szélsőséges tálibok közt. Az ENSZ szerint a radikálisok által elkövetett támadások és a civil áldozatok száma jelentősen nőtt az idei év első negyedében.

Mind az Egyesült Államok, mind pedig a NATO május 1-jén megkezdte csapatai kivonását Afganisztánból, ezt követően pedig a tálibok több tartományban újabb offenzívákat indítottak.

Megfigyelők attól tartanak, hogy a támadások fokozódnak a külföldi csapatok távozása nyomán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?