Több mint száz iskolát zártak be a tálibok fenyegetései miatt Afganiszánban

afganisztán
Kabul |

Több mint száz iskolát zártak be a tálibok fenyegetései miatt a kelet-afganisztáni Logar tartományban - mondta el a helyi oktatásügy vezetője, Abdul Vakíl Kalival szombaton.

Mintegy hatvan oktatási intézmény zárta be a kapuit Logar székvárosában, Puli-Alámban, és további mintegy 40 iskola működését függesztették fel a tálibok ellenőrzése alatt álló Mohamad Aga körzetben. A döntés legalább 60 ezer diákot érint.

A tálibok a tanárokat fenyegették meg, mert azt akarták elérni, hogy ne folytassák a tanítást. A szélsőségesek úgy vélik, hogy az oktatás megrendíti hatalmukat a térségben.

A felkelők folyamatos támadásai miatt legalább 3,7 millió 7 és 17 év közötti diák oktatása lehetetlenült el Afganisztánban az ENSZ adatai szerint.

 A déli Hilmend tartományban 123 iskola tíz éve nem nyitott ki, és emiatt 600 ezer diák jövője vált bizonytalanná. Májusban 30 oktatási intézmény zárt be az észak-afganisztáni Tahárban, ami 11 ezer gyerekre van hatással.

Eközben a tálibok szombaton rajtaütöttek két ellenőrző ponton. A nyugati Faráh tartományban 20 katona, a délkeleti Gazni tartományban pedig hat rendőr vesztette életét - mondta el Gulam Szahi Amar tartományi tanácsos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?