Több mint ötven rab halt éhen egy börtönben

börtön k

Éhen halt ötvenkét rab a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén található Bunia város börtönében az idén az elégtelen kormányzati támogatás miatt – közölték kedden az ENSZ és a helyi hatóságok.

A világszervezet szerint a kongói börtönök világviszonylatban a legzsúfoltabb büntetésvégrehajtási intézetek közé tartoznak, ahol a fegyencek nyomorúságos körülmények között, kis fejadagokon kénytelenek tengődni.

A buniai börtön ötszörösen túlzsúfolt a névleges befogadóképességéhez képest. „A helyzet nagyon aggasztó” – hangsúlyozta Ferdinand Fimbo buniai polgármester a hiányos kormányzati támogatást hibáztatva a rabok elégtelen ellátásáért.

Felix Tshisekedi kongói elnök a hónap elején arról biztosított mindenkit, hogy a börtönökben nem fognak kifogyni a gyógyszerekből és az élelemből.

Camille Zonzi, a buniai börtön igazgatója, akit az ENSZ kongói missziója idézett, ezzel szemben azt állította: a kormány mindössze arra tett ígéretet a múlt héten, hogy a büntetésvégrehajtási intézet három havi kiadását fogja fedezni.

Egy jogvédő szervezet szerint az alultápláltság gyakori jelenség a kongói börtönökben, mert a fejadagokat a létesítmények névleges befogadóképessége, nem pedig a rabok valós létszáma alapján határozzák meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?