Több mint ötszáz, őrizetbe vett török bíró és ügyész fordult az EJEB-hez

erdogan

Több mint ötszáz török bíró és ügyész fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amiért a hatóságok őrizetbe vették őket a 2016-os puccskísérletet követően - közölte a törvényszék hétfőn.

A tájékoztatás szerint 546 panaszos nyújtott be beadványt az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz azt hangoztatva, hogy jogszerűtlenül függesztették fel őket munkájukból és rendelték el máig tartó letartóztatásukat.

A hatóságok azzal vádolták meg az érintetteket, hogy tagjai az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi hálózatának, amelyet Ankara terrorszervezetnek nyilvánított, és amely a kormány szerint a 2016. július 15-i puccskísérlet mögött állt.

Az ügyészek és bírák fellebbeztek a döntés ellen, de kérelmeiket elutasították, a büntetőeljárások így továbbra is tartanak.

A felperesek szerint Törökország több cikkét is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének, elsősorban a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról szólót.

A nemzetközi bírói testülethez az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel. Az EJEB jogerős határozatai kötelezőek mind a 47 részes állam számára. 

A hatalomátvételi kísérlet során a puccsistákat leszámítva csaknem 250 ember halt meg, körülbelül kétezren pedig megsebesültek. A történtek után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban. Legalább 140 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el, és tízezreket vettek őrizetbe.

Az EJEB szóvivője elmondta, hogy jelenleg még mintegy 3250 beadvány van a bíróság előtt a történtekkel kapcsolatosan, ehhez jön hozzá az eddig lezárt 29 500 ügy

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?