<p>Több mint kétszáz halálos áldozatot követelt a Boko Haram iszlamista szervezet újabb súlyos támadása Nigéria északkeleti részén - legalábbis ezt írták szerdán helyi sajtóorgánumok.</p>
Több mint kétszázan estek áldozatul állítólag a Boko Haram újabb támadásának Nigériában
A Daily Trust című nigériai lap értesüléseire hivatkozva a dpa német hírügynökség közölte, hogy keddre virradóra fegyveresek támadtak az északi Borno szövetségi államban található, Kamerunnal határos Gamboru Ngala falura, amelynek lakói közül több százat lemészároltak. Az APA osztrák hírügynökség pedig egy másik helyi lap, a The Punch alapján 300 halottról ír.
"A halottak összeszámlálása még mindig tart. Eddig kétszáz halálos áldozatnál tartunk, ez a szám azonban egészen biztosan tovább növekszik" - mondta Abdulharman Terab helyi politikus. Állítólag tizenhat rendőrrel is végeztek az iszlamisták. A helyi lapok szemtanúk leírásai alapján arról számoltak be, hogy a fegyveresek tönkretették a falu legnagyobb piacát, házakat gyújtottak fel, és tizenkét órán át lövöldöztek a településen.
A nigériai rendőrség szerdán 50 millió nairát (220 ezer euró) ajánlott fel bárkinek, aki hiteles információkkal szolgál több mint kétszáz, a Boko Haram által még a múlt hónapban elrabolt diáklány sorsát illetően. A 12 és 15 év közötti lányok elrablása széles körben megrökönyödést váltott ki: Barack Obama amerikai elnök elítélte a "felháborító cselekedetet", és szerdán bejelentette, hogy amerikai szakértőket küld az afrikai országba, akik segítenek a hatóságoknak a diáklányok nyomára bukkanni. Francois Hollande francia elnök szerdán ugyancsak közölte, hogy országa minden segítséget megad Nigériának a kereséshez.
A Borno szövetségi állambeli, Warabe és Wala faluhoz közeli Chibok település bentlakásos iskolájából április 14-én kétszázhetvenhat diáklányt raboltak el, ötvenhármuknak sikerült elmenekülniük, de kétszázhuszonhármat még mindig fogva tartanak. Közben helyi illetékesek azt mondták, hogy Warabe és Wala faluból vasárnap - egy újabb akcióban - nem nyolc, hanem tizenegy diákot raboltak el az iszlamista csoport fegyveresei. A Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás) 2009 óta egyre véresebb lázadóharcot vív az északkeleti és középső országrészben; a szervezet iszlám államot akar megteremteni az afrikai ország északi, muzulmán többségű felén.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.