Több mint félszáz halottja van egy szíriai börtön bombázásának

Bejrút |

<p>Több mint félszáz halottja van annak a bombázásnak, amelyet hétfőn hajtott végre Szíriában a nemzetközi koalíció az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik börtöne ellen - adta hírül kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

Az 57 halott közül legalább 15 a dzsihadista terrorszervezet börtönőre vagy harcosa volt, 42 viszont civil rab. A börtönt - amely Szíria keleti részén van - még 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam.   

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi egyrészt, hogy nem világos, miként azonosította az OSDH a bombázók hovatartozását, másrészt, hogy Szíria keleti felén gyakran bombáznak orosz gépek és a szíriai kormány légi erejének repülői is.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció a hírről értesülve szóvivője révén közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben. 

 "Minden egyes vádat tudomásul veszünk és megvizsgálunk. Ha kiderül, hogy felelősek vagyunk civil áldozatok halálában, akkor azt elismerjük" - mondta Ryan Dillon ezredes.

A koalíció ugyanakkor azt is közölte, hogy légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam ismert parancsnoki állásai és más épületei ellen hétfőn azon a vidéken, amelyen a börtön van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?