Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Tesla

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában – közölte a berlini rendőrség szombaton.

A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.

„Nem számít, hogy Tesla, Volkswagen vagy Mercedes. Az autógyárak és politikai támogatóik felelősek azért, hogy kiárusítják az életünket” – mondta a Disrupt Tesla csoport szóvivője, Lucia Mende a tervezett demonstráció előtt. „Ezt meg kell akadályoznunk, és meg is fogjuk akadályozni” – tette hozzá.

Egy Grünheidében indult állampolgári kezdeményezés azzal vádolta meg az amerikai villanyautó-gyártót és a brandenburgi tartományi kormányt, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a régió lakosságának érdekeire.

„A Tesla luxusautói világszerte szennyezik és felemésztik a korlátozott mennyiségben rendelkezésünkre álló ivóvizet” – mondta Karolina Drzewo, a kezdeményezés szóvivője. Kifogásolta, hogy az üzem tervezett bővítése annak ellenére folytatódna, hogy az állampolgárok többsége a helyi felmérésen ellene szavazott.

Musk pénteken késő este a szintén az ő tulajdonában álló X-en reagált a kritikára. „Valami szuperfurcsa dolog történik, mivel a Tesla volt az egyetlen autógyár, amit megtámadtak” – írta a dél-afrikai származású milliárdos.

A Tesla 2022 óta gyárt elektromos autókat Grünheidében. A vállalat következetesen visszautasítja a környezetszennyezéssel kapcsolatos vádakat, azt állítva, hogy a vízfogyasztás pont, hogy csökkent, és az iparági átlag alatt van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?