Több mint 230 ezer százéves japán "hiányzik"

Tokió |

<p>Több mint 230 ezer száz évesnél idősebbként nyilvántartott embert nem találnak Japánban egy pénteken közzétett kormányjelentés szerint. Meglehet, hogy már réges-régen halottak.</p>

A japán igazságügyi minisztérium augusztusban elrendelte az ország családi nyilvántartásainak átvizsgálását. Ha az abban élőként nyilvántartott személyek valóban mind élnének, akkor a szigetországban 77 118 legalább 120 esztendős ember élne, sőt 884-en 150 évesnél is idősebbek lennének.
A felülvizsgálatra azt követően került sor, hogy kiderült: rengeteg idős ember marad magára és tűnik el a világ szeme elől, mivel a társadalom egyre gyorsabban öregszik, a családi kapcsolatok pedig egyre lazábbak. A felmérés végül összesen 234 354 olyan százévest talált, akiket élőként tartanak nyilván, de a hollétükről mit sem lehet tudni.
A minisztérium úgy vélte, hogy a 120 éven felüliek esetében szinte bizonyosan hibás a nyilvántartás, ezért utasította a helyi illetékes hivatalokat, hogy töröljék azok nevét a nyilvántartásból, akiknél nem lehet bizonyítani, hogy életben vannak.
A tárca egy illetékese szerint a "hiányzó" emberek többsége feltehetően már halott, megszakadt a kapcsolata a hozzátartozóival vagy elköltözött az országból.
Július végén a japán rendőrség bukkant rá a Tokió legöregebb lakosának hitt 111 éves Kato Szogen holttestére, akiről a vizsgálat kiderítette, hogy már 32 évvel ezelőtt elhunyt lakásában, de azóta senki nem nyitotta rá az ajtót. A rendőrség letartóztatta az unokáját, akit azzal vádolnak, hogy a nevében továbbra is felvette a nyugdíját.
A minisztérium szakértője ugyanakkor kijelentette, hogy ez az eset és az azóta feltárt hasonló ügyek nem lesznek lényeges hatással a szociális kiadásokra, mivel az ezzel kapcsolatos nyilvántartás nem a családi adatokon alapul, hanem teljesen más rendszerben történik.
Az egészségügyi minisztérium százévesnél idősebbekről szóló éves jelentése a tavalyi összesítésben 40 399 olyan százéves, illetve ennél idősebb emberről tett említést, akinek a címe is ismert volt.
A tárca egyik tisztviselője pénteken hangsúlyozta: a "hiányzókról" szóló kormányjelentés nem változtat azon, hogy Japán népessége gyorsan öregedik, mivel az életkilátásokkal foglalkozó számítások szintén nem a családi nyilvántartási adatokon alapulnak.
A 65 évesnél idősebbek száma tavaly rekordmagasságot ért el: a lakosság 22,7 százalékát tette ki, amíg a 14 éves, illetve ennél fiatalabbak száma 13,3 százalékra esett vissza. A több mint 40 milliós lakosságú 27 ország összehasonlításában ez volt a legrosszabb arány.
A japán nők várható élettartama 86 esztendő - a világon a leghosszabb -, a férfiaké pedig 80 év.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?