Több mint 170 környezetvédelmi aktivistát öltek meg tavaly világszerte

klimaaktivista

Több mint 170 környezetvédelmi aktivistát öltek meg tavaly világszerte a londoni központú Global Witness nemzetközi szervezet szerdán közzétett éves jelentése szerint.

A hivatalos jelentésben legalább 177 aktivista erőszakos haláláról számoltak be, kiemelve, hogy 88 százalékukat Latin-Amerikában gyilkolták meg. A 18 érintett ország közül 11 dél-amerikai. A környezetvédők a legnagyobb veszélyben Kolumbiában voltak, ahol 60 aktivistát öltek meg, de Braziliában és Mexikóban is magas volt az ellenük elkövetett gyilkosságok száma.

A jelentés szerint nehéz feltárni a gyilkosságok pontos hátterét, de tíz gyilkosságról sikerült kideríteni, hogy mezőgazdasági termeléssel voltak kapcsolatban, nyolc esetben a bányászattal találtak összefüggést, négy áldozat halálát pedig a fakitermeléshez tudták kötni. A gyilkosságok többsége egyelőre felderítetlen.

Shruti Suresh, a szervezet kampányainak egyik vezetője felszólította a világ kormányait, hogy sürgősen tegyenek lépéseket a környezetvédelemben és a klímaváltozás elleni közdelemben kulcsszerepet vállaló aktivisták elleni gyilkosságok megakadályozására.

A szervezet adatai szerint 2012 és 2022 között 1910 aktivistát öltek meg világszerte.

A bennszülött lakosságot különösen sok támadás éri, az áldozatok több mint harmada közülük kerül ki, holott a világ népességének mindössze egy százalékát alkotják - hívták fel a figyelmet a jelentés készítői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?