Több ezren tüntettek Párizsban a szélsőbaloldal felhívására a szocialista kormány ellen

Párizs |

<p>A szélsőbaloldali pártok felhívására több ezren vonultak utcára szombaton Párizsban tiltakozásul a Francois Hollande szocialista államfő által kinevezett új kormány szerintük túlságosan vállalkozásbarát politikája ellen.</p>

A "megszorítások ellen az egyenlőségért és a vagyonmegosztásért" rendezett felvonulás élén "Hollande, elég volt" feliratot emeltek magasba a tüntetők, akiket a görög radikális baloldal vezetője,  Alexisz Ciprasz - aki a szélsőbaloldali jelölt az Európai Bizottság elnöki székére -, valamint Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Párt és Pierre Laurent, a Francia Kommunista Párt elnöke vezetett.

A vörös zászlókkal vonuló tömeg azt skandálta, hogy "a baloldalnak a pénzügyi szektort kell megadóztatnia" vagy "a baloldalnak a fizetésből élők oldalára kell állnia" vagy "a baloldalnak Európában az emberi értékeket kell mindenekelőtt képviselnie". 

A megmozdulást a parlamentben is helyet foglaló, szélsőbaloldali formációkat tömörítő Baloldali Front szervezte két héttel a helyhatósági választások után, amelynek baloldali verségét követően Hollande átalakította kormányát, s annak élére a Szocialista Párt jobboldalához tartozó Manuel Valls korábbi belügyminisztert nevezte ki. 

A szélsőbaloldal az államfő liberális gazdaságpolitikai fordulatának tekintett úgynevezett felelősségi paktum április végi beindítása ellen tiltakozik, amelynek keretében az új kormányzat fő feladata a vállalati adóterhek és az állami kiadások csökkentése a beruházások ösztönzése és a foglalkoztatás javítása érdekében.

A tüntetők elégedetlenségének legfőbb célpontja az új miniszterelnök, aki egy személyben testesíti meg Hollande tervezett irányváltását. Valls kormányának egyébként a Szocialista Párt baloldali szárnya sem szavazott bizalmat a nemzetgyűlésben, a 11 képviselő tartózkodott a voksoláskor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?