Több ezer ember kitoloncolására készül Amerika

<p>Az amerikai belbiztonsági minisztérium arra készül, hogy kitoloncoljon az országból a déli határain, Mexikó felől illegálisan érkező közép-amerikai bevándorlókat, köztük kisgyermekes családokat is. Több száz olyan családról van szó, amely tavaly év eleje óta érkezett az Egyesült Államokba, menekülve a hazájában pusztító erőszak elől.</p>

A tervről először a The Washington Post című lap internetes kiadása számolt be, csütörtökre virradóra, és az információt aztán - a CBS televízió munkatársának kérdésére - az illetékes minisztériumban meg is erősítették. A minisztérium végső döntése ugyan még nem született meg, de január elején szinte bizonyosan megkezdik a kitoloncolást.    

Az intézkedés csakis azokat a közép-amerikai családokat és gyermekeket érinti, akiknek esetében a bevándorlási ügyekkel foglalkozó bíróság már elrendelte, hogy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat.

 A belbiztonsági minisztérium nem erősítette meg a kitoloncolási tervekről szóló híreket, mindössze annyit mondtak, hogy a minisztérium azokra a személyekre összpontosítja figyelmét, akik "fenyegetést jelentenek az amerikai nemzetbiztonságra, közbiztonságra és határvédelemre".

Marsha Catron, a belbiztonsági minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a várható intézkedéseket, de emlékeztetett arra, hogy a tárca irányítója, Jeh Johnson már kifejtette:

"határaink nem állnak nyitva az illegális bevándorlók előtt, és ha valaki illegálisan jön ide, nem kérhet menedékjogot, vagy bármilyen más segítséget, s végső soron azzal kell szembenéznie, hogy törvényeink és értékrendszerünk szellemében kiutasítják".

A minisztérium 2014-ben fogalmazott meg új irányelveket, ám a közvélemény elsősorban a miniszter azon nyilatkozataira figyelt, amelyekben inkább az illegális bevándorlók társadalmi integrációját szorgalmazta, semmint kiutasításukat. Obama elnök, az új irányelvek tavalyi bejelentésével egyidőben bejelentette, hogy elnöki hatáskörével élve ötmilliónyi illegális migráns kiutasítását szándékozik megakadályozni. E tervét azonban bírósági döntés akadályozta meg.

    
Az illetékes szervek 2014 októbere és 2015 szeptembere között 250 ezer illegális bevándorlót toloncoltak ki, miközben ugyanezen időszakban több mint 337 ezer embert tartóztattak le, mert megpróbált illegálisan átjutni az Egyesült Államok déli határain.
    
A mostani, tervezett intézkedés várhatóan ismét felzúdulást vált ki a spanyol ajkú közösség és a bevándorlók segítésének hívei körében. Ők ugyanis jó ideje azzal vádolják a kormányzatot, hogy túlságosan is kemény bevándorlási politikát foganatosít, miközben

a republikánusok éppen amiatt elégedetlenkednek, hogy Obama elnök szerintük túlságosan is "puha" a határvédelem ügyeiben. 
   

A jelenlegi választási kampánynak egyik fontos vitatémája, hogy mit kezdjen a politika az országban élő, mintegy 11 millió illegális bevándorlóval. A demokraták elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton például azt ígéri, hogy "kevésbé lesz kemény és agresszív", mint Barack Obama kormányzata, míg a republikánus jelöltségért harcba szálló Donald Trump milliók kitoloncolásáról, az amerikai-mexikói határon lévő fal továbbépítéséről beszél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?